Lőjétek le a jégmadarakat, fázom!
De hiszen azok jégvirágok, Kedves!
Lehet, hogy azok, de ágaikon én jégmadarakat látok…
Én puskaporos lövéseket hallok…
Ide nem hallatszanak a lövések.
Nyugodjon meg, Kedves!
pattogó kicsi kis rőzse-dalok, rőzse-dalok, rőzse-dalok,
mi lesz, ha egyszer én meghalok, én meghalok, én meghalok?
Ugye, nagy kint a felfordulás?
Elegek vajon-e a gyolcslepedők
a hadisebesültek tátongó, fekete
pillangós, gránitszilánkos sebeikre?
Ne gondoljon most ilyesmikre!
Akkor gondolok magára,
édes kicsi Kincsem, akkor is,
amikor mellettem van, s akkor is,
amikor nincsen.
pattogó kicsi kis rőzse-dalok, rőzse-dalok, rőzse-dalok,
mi lesz, ha egyszer én meghalok, én meghalok, én meghalok?
Kértem:
Isten, küldjön te szent kegyelmed
szivemre halálom előtt
Valami különös szerelmet,
S Téged kaptalak, édes kicsi Erőm!
Felráznám a párnáját!
S megigazítanám a lepedőjét,
ha fölkelne egy percre…
De hiszen áznak a tollpihék a cihában!
Megint magas a láza!
pattogó kicsi kis rőzse-dalok, rőzse-dalok, rőzse-dalok,
mi lesz, ha egyszer én meghalok, én meghalok, én meghalok?
Ha gondoltam a halálra,
Csalfán tettem, állva, várva.
Ne beszéljen, Kedves a halálról!
Miért ne beszéljek? Közel van, érzem…
Milyen csonka ma…
Igen, valóban csonka…
Jöjjön, most már lefeküdhet! Kérem!
Sohse szerettem úgy magam,
Mint most a Halál pitvarában,
Megszerettem a multamat…
Kortyoljunk egy kis vizet!
pattogó kicsi kis rőzse-dalok, rőzse-dalok, rőzse-dalok,
mi lesz, ha egyszer én meghalok, én meghalok, én meghalok?
Most én a Halál szárítóján lengek
Tele gondolatokkal.
Megint lázálma van…
Adj Uram, türelmet
utolsó napjaira, ha hallod!
pattogó kicsi kis rőzse-dalok, rőzse-dalok, rőzse-dalok,
mert egyszer én meghalok, én meghalok, én meghalok!
Nyár hozott, tél vitt el,
ne hidd, hogy minden elmúlik,
csak Te múlsz el, ha itt az idő,
mert ott az idő már nem idő, de
ki feszül fel havon delelő
szivárványodra, válladon
bársonyos éggel?
Gyöngyszoknya
habja,
hejehujahaj!
Pengeéles gyönyörként izzik
a fájdalom, versben s vetésben
bujdosó árnyéklakó, ki várod, hogy
a csodaszarvas fiúk hazataláljanak
végre, mert jönnek a harangok érted,
mint a Megváltó szemében az
Ígéret!
Gyöngyszoknya
fodra,
hujahajahaj!
Adjon az Isten kerteket,
kertekben fészkelő fürj-hitet,
búcsúzó lovacska-álmokat,
erdőn-mezőn gyertyalángokat…
S Léted, ha végleg lemerült:
kit imád tücsköd-hegedűd?
Gyöngyszoknya
rojtja,
hejehujahaj!