Ha mosolyog, mosolya csupa csillag,
De ha szomjazom, akkor friss patak,
Az én kedvesem az egeknek nyílhat,
De megcsókolni csak nekem szabad.
Haja szurokkal elkevert arany,
Harmatos erdők az ő szemei,
Küszöbe elé terítném magam
Lábtörlőképpen, de nem engedi.
Szavunk zugában megbuvik a csók,
Testvéreihöz lopva jön ide...
Mező álmodhat össze annyi jót -
Az én kedvesem a füvek szive.
Este a csókok megszöknek velünk
S végigfutván a világi teren,
A hajnali égre leheveredünk
És csak csudálkozunk az életen.
Ahol én lakom, ott feketék az árnyak. Denevérek szállnak.
Amerre lépek, ott szúrós szaga van a boldogtalanságnak.
Ahová tartok, ott nincsenek ajtók, de a lépcső meredek.
Ahonnan jöttem, ott mezítláb koldulnak kócos kisgyerekek.
Ahol én élek, ott minden be van osztva. Hetente egy vekni.
Ahol születtem, ott megszokott az asszonyt pofonnal nevelni.
Bármerre járok, a kezemen bilincs, a nyakamon a hurok.
Éppen csak akkor fáj, amikor lélegzem, amikor mozdulok.
A villamos késik. Elpirul a lámpa. Fekszenek a padon.
Ahol én lakom, ott nincs pénz gyógyszerre, az egészség egy vagyon.
Nem hiszek semmiben. (Keresztet) mindenki csak magára vessen!
Szenvedjen, aki él, hogy legyen, amiről megemlékezhessen.
Ott lakom, ahol az emberek jó része nagy terheket cipel.
Arra mennek, ahol könnyen leöblítik kétszer két decivel.
Ismerik a pultost. Ingyen ital nincs, de hitelre fog adni.
Én egyedül jöttem. Engem csak örökbe kellene fogadni.
Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!...
Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!
A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kínál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképpen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.
Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szivem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen...
...De nincs erőm íly nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!...