"Vakond vértől veres ekén
Megcsillan a Nap sugára,
Kisangyalom, szeretlek én!
Elég ennyi líra mára?"
"Dehogy elég, dehogy elég,
Rőtbajuszú édes szentem!
Szenvedélytől szívem elég,
Lángnyelveit rád tüsszentem!"
"Hinnye, lelkem kunkorodó
Forgácsa, mit Ámor gyalul,
Lángolj, mint a mézbor-sodó,
S szólj helyettem kisangyalul!"
"Ó, én céklafejű párom,
Borostádnak sörillata
Vonz, mint egykor sokszázhárom
Bambát Hari nevű Mata!"
Így évődött egymással a
Parasztlyányka, meg a paraszt,
S esztendőre, sala-lala,
Nászvendéget sár is maraszt!
Talpam alatt altalaj, ha rengene,
Ijedt számat elhagyná egy zsenge „Ne!”,
Pszichoszómám rögvest lenne ramaty ám,
S igen hamar telemenne a gatyám.
Nem hatna rám ez esetben etikett,
S menekülnék ellökdösve jetiket,
Pirézeket, meg sok tótot, németet,
Még ha tudnám belül is, hogy rém e tett.
Déva várról rám esne egy szelemen,
Szentségelne jó Kőműves Kelemen,
Fejem zúgna s bőgne bennem térzene,
Arcra bukva sajgó orrom vérzene.
Foghidamból kitörne egy fél elem,
Igazgatna fortélyosan félelem,
Míg fogsorom aszfaltjárdán egyelem,
S visítanám fejhangon, hogy „Kegyelem!”.
„Látod, ez a sok-sok benyelt pint ára,
Szédülsz, mintha ültél volna hintára!
Megvagy?” – kérdi nejem s nézi – „Szemre meg!”
Szerencsére Magyarország nem remeg!
Ablakomon ki-kinézek,
Vágtatnak az irokézek,
S vonat körül forog-pereg
Sörényt vedlő vadló sereg.
Küzdelmünk nem hosszú asszó,
Derekamra hull a lasszó
S rögvest megfeszülve cibál…
Szörnyű ez a vadpaci bál!
refr.:
Prérikutya bőszen ugat,
Mindent utálok e fajon!
Ó vadnyugat, jaj, vadnyugat,
Mit keresek én itt vajon?!
Wigwam előtt cölöpsorok,
Rikoltoz sok helyi torok,
Hangszálanként hatnak ötnek,
S közben minket odakötnek.
Begyűjtenek minket derék
Rézorcájú homelanderék,
S itt a környék összes latra…
Mért is jöttem vadnyugatra?!
refr.:
Prérikutya bőszen ugat,
Mindent utálok e fajon!
Ó vadnyugat, jaj, vadnyugat,
Mit keresek én itt vajon?!
Kajám nincsen, s az is kevés,
Messze elkerül a jólét.
Hobbim lett a semmit evés,
S nem reggelizek, csak hólét.
Ebédre mit ettem? Havat.
Volt benne egy fagyott retek,
S népünk stadiont, míg avat,
Utcasarkon kéregetek.
Rendőr bámul, szeme sanda,
Téltől s tőle remeg kezem.
Ha igaz a propaganda,
Én, a szegény, nem létezem.
E honban a magamfajta
Januárt tán túl sem éli.
Elitünk csak átlép rajta,
S jöhet új nap. Az is téli.
Állatkertünk kicsi majma
Tegnap este fognemmosott!
Arra utalt, talán maj’ ma!,
S bámult rá a szomszéd kos ott.
Kis kos koszos fogát mosta,
S közben fagyit nyalt a majom.
Itt a reggel, s bizony most a
Kismajom bőg: „Nagy a bajom!
Oly nagy, mint a hegyi orom
Fölé emelt katedrális!
Földön fekszik tejfogsorom,
S számból ömlik rá a nyál is!”
Tanulság, kis orángután:
Kókuszdió, koviubi,
Mangó-shake és banán után
Mossál fogat, subidubi!
Kan csukának húz be a ponty
S rögvest állatállat talál;
Csukafejen bomlik a konty
S megreccsen a hal áll. Halál?
Kan csuka üt kancsukával,
Él ő s pontyot csukafejel;
Sunyi mozdulata rávall,
Anti fair play-t mutat e jel.
„Haha, halvérű a tokád!”
Félholt pontynak nem jó móka,
Csuka uszonyára okád,
S így lőn csuka fogta róka…
Gyerekek, a folyók, tavak
Rútak, mint egy harci plakát,
Mit, mert nem lát, boldog a vak.
Szép álmokat, jó éjszakát!
